Budapest: ellenzéki képviselőket dobtak ki a közmédia székházából


-A A+

A vasárnapi budapesti tüntetést követően - amely napok óta tart a túlóratörvény miatt - 13 ellenzéki képviselő a közmédia székházában éjszakázott. FRISSÍTÉS: Az MTVA feljelentést tett ellenük.

Az óbudai székházba magyarországi idő szerint 9 órakor érkeztek meg a képviselők azzal a céllal, hogy beolvastatják a követeléseiket. Ez nem sikerült, az M1 híradója pedig szintén nem tett említést a székházban történtekről.

Sajtóbeszámolók szerint a képviselők reggel hat órára a sminkszobáig jutottak el, de az élő adást adó stúdiót fegyveres biztonsági őrök védték.

 

 

Nem sokkal később Szanyi Tibor MSZP-s EP-képviselő bejelentést tett a rendőrségen az őrök miatt, azzal a panasszal, hogy korlátozzák a képviselőket a szabad mozgásukban. Hadházy Ákos független politikus azt mondta, időpontot kért a közmédia iagzgatójától, de ezt a kérést elutasították.

Hadházy egyébként megpróbálta kikerülni a biztonsági őröket és a lépcsők helyett a korláton átmászva próbált feljutni az emeletre, de megakadályozták, dulakodás is történt, földre vitték a politikust és kivitték az épület aulájába. Később Szél Bernadett független képviselőt is kidobták.

Az épületben Ujhelyi István, Szanyi Tibor szocialista EP-képviselők és Hadházy Ákos, Ungár Péter, Varju László, Vadai Ágnes, Székely Sándor, Kunhalmi Ágnes, és Kepli Lajos, Varga-Damm Andrea tartózkodik.

Deutsch Tamás fideszes politikus a Facebookon úgy reagált a történteke: "Valaki szólhatna a hisztizős ellenzéki honanyáknak és honatyáknak, hogy a Való Világ9 powered by Big Brother nem a közmédián megy, hiába mentek oda, nem tudnak villalakók lenni. Ennyi".

FRISSÍTÉS: Feljelentést tett az MTVA az ellenzéki képviselők ellen. Közleményük szerint politikusok azzal próbálták megzsarolni az MTVA - t, hogy amennyiben nem teljesül a kívánságuk, akkor majd "bejön" az utcáról több ezer dühös ember. Mindeközben az utcán kövekkel, üvegekkel dobálták a rendőröket, egyiküket csaknem felgyújtották. Állításuk szerint az ellenzéki politikusok "zaklatták" és "kergették" a közmédia munkatársait és többször megpróbáltak elzárt területekre bejutni.








EZT OLVASTA MÁR?

X